2025. december 26. péntek (5 nap van hátra ebből az évből)

Kiültem az erkélyre, mert bent, mióta novemberben kicseréltettük a nyílászárókat nem szeretek cigizni annyira szigetelnek az ablakok. Írni meg úgy szeretek, ha közben cigizek.
November elején történt, hogy kaptam egy felszólító ablakot a közösségi oldalon: igazoljam, nem vagyok robot. 15-16 éve volt az az oldalam. Beírtam a számsort és azt hittem ezzel el is rendeztem, de jött egy második ablak: készítsek magamról egy jól megvilágított helyen szelfi videót, lehetőleg minden profilomból mutassam meg magam. Ha nem teszem, le leszek tiltva.
Írtam 5 levelet, különböző panaszbejelentő helyeken az oldalnak, de azóta se történt más, mint, hogy nem léphetek fel senki oldalára. Az ismerőseim sem láthatják az oldalam.
A férjem becenevemen készített egy másik profilt nekem, de 3 nap elteltével, azzal is ugyanaz történt, mint az eredeti oldallal. Azt is letiltották.
Mindez a születésnapom előtt történt, amikor is az én nagyon régi hagyományom szerint minden nap megosztottam volna mi történt velünk és mi minden jár a fejemben az éppen aktuális társadalmat érintő eseményekről.
A tiltással ez is kútba esett.
Eltelt egy hónap és érkezett egy e-mail, hogy már csak 150 napom maradt, hogy kifogással éljek, és utána végleg törölnek a közösségből. Tévedtem, amikor azt gondoltam, élhetek jogaimmal és elmondhatom a véleményem. AAAÁÁ! Ugyanaz a szelfi videót követelő ablak jelent meg.
Ezzel oda lett minden családi emlék, fotóalbumok, a fiam szőnyegei szépen évek szerint rendszerezve, a festményeimről készült album.
Oda lett a halott lányom oldala, mert az se láthatom.
Az ismerőseimről se tudok semmit.
Minden esemény hírétől megfosztva szolgálom a családom.
Egy éve már nem csupán az autista fiamról gondoskodom, hanem az Alzheimeres anyukámról is.
Egyre nehezebben viselem, ahogy romlik az emlékezete, de az eredeti parancsnoki, akarnoki természete meg közben egyre erősödik. Neki senki ne dirigáljon, hogy nem cigizhet 15 percenként bent, amikor eddig lehetett. Hiába mondom, hogy műanyag ablakaink lettek, a válasz az, hogy te is cigizel és mutatja, hogyan tartottam a kezemben a számítógépnél a cigit két hónappal ezelőtt. Neki ez olyan, mintha tegnap lett volna. Ha kiviszem a doboz cigijét az erkélyre elfelejti és keresi, keresi, míg észre nem veszem, hogy kutat és el nem mondom, hogy hol találja. Akkor aztán elege lesz, és elmondja, hogy holnap haza fog menni, de hiába kéri a fiam, a lépcsőn nem hajlandó lemenni az első emeletről napjában legalább egyszer.
Hiába van elé téve étel és ital, meg a kávé, neki senki ne mondja meg, hogy mozogni kell, különben elsorvadnak a maradék izmai is. Ma is a reggelije fölött ült és kérdésemre, hogy mi a baj, azt mondta enni is lusta.
Nem szabadna engedni, hogy a családtag ápolja a hozzátartozóját, mert idővel minden addigi kapcsolat porrá zúzódik.
Azt érzem így egy év után, hogy anyukámat is elvesztettem, pedig még él.
Aput is hasonló módon vesztettem el még életében. Ő sztrókot kapott és sérült a tárgyhasználati és a beszéd központ.
Elveszítettem a lányom is, aki makkegészséges volt. Erős, okos, találékony, csakhogy őt valaki vagy valakik megölték.
Hogy mi történt és én hogyan harcoltam 7 éven át az igazságért, azt leírtam a Lélekkalitka című könyvben. A bemutatása megtalálható a Könyvműhely oldalán, de nálam lehet megrendelni. Már csak 15 db van.
A könyvben mindent leírtam, ami történt és feltárul benne a hatóságok felülről vezérelt valósága.

2025. december 31. szerda (az év utolsó napja)

Holnap már 26-ot kell írni a naplóba. A dolgok folytatódnak. Nem jelent számomra mást ez a nap. Mióta Csaba megszületett átalszom a Szilvesztert. Felébredek ugyan éjfél tájt a rengeteg petárdára, de alszom tovább, míg a fájva zsibbadó kezeim engedik. Általában 2 órámként felébredek és megtornáztatom a nyakam, a karom, a vállaim, de ha nem segít, felkelek és olvasgatok és megfőzök.
Ma azon töprengtem az erkélyen állva, hogy az ablak előtt álló hatalmas körtefa miért hagyta elszáradni az egyik új hajtását. Még a nyáron megszakította vele a kapcsolatot és a levelei elszáradtak. Azóta is ott libegnek, amikor fúj a szél. Minden más ág elengedte a leveleit, csak azon az egy ágacskán maradtak meg a barnára száradt levelek. Az elhalt ág nem tudja elengedni a leveleit. Valaki megmondhatná, miért van ez így.
♥
Vasárnap van időm festeni. Amikor befejeztem az egyik képet, fogtam egy lapot és egy régi képemről a képernyőről átmásoltam rá az öreg hidat. Utána a vászonnal és az indigóval kimentem az erkélyre, hogy átrajzoljam a vászonra. A madarakat folyamatosan etetem. Vannak gömbök és van szottyi is. Az asztalon, a gázkonvektor szellőzőjénél van nekik víz, ahol nem fagy be. Ott rajzoltam, amikor meglepetésemre megjelent egy cinege és inni kezdett. Tőlem húsz centire.
Levegőt se mertem venni, nem, hogy megmozduljak. Csodálatos fél perc volt ez, olyan időszak, ami tán soha többé nem ismétlődhet meg. A picurka kis lény, apró csőrét a vízbe mártotta, felnézett, miközben icurka nyelvét mozgatva lenyelte a vizet, és megint merített és megint. Közben rám nézett. Lehet azt hitte egy vagyok a kiteregetett ruhák közül.
Mindeddig azt hittem a cinege sárga mellényű fekete kalapú madár, de vasárnap rádöbbentem, hogy lila. Csodaszép lila.
♥
A Szilveszter nem tud megérinteni, de azért mégis sütöttem sajtos rudacskákat, kekszet és pudingot pakoltam rétegesen egymásra. Készítettem életemben először lencsesalátát, és sonkatekercseket.
Én ezzel búcsúzom ettől az évtől. A viszont nem látásra neki, mert nagyon nehéz év volt. Nehéz volt a családban, nehéz volt a társadalomban, mert ott azt látom, hogy az ország erkölcsileg csúszik a mélység felé. Őszintén remélem, hogy azok, akik már ráébredtek, hogy ez így nem mehet tovább, visszahúzzák ebből a zuhanásból országunkat és 2026 a csodák éve lesz, ahol mind megújulunk, fellélegzünk a félelmet keltő manipulációk alól!